Zend Róbert, Poemák
Magyarnak Maradni: A Kanadai Magyar Írószövetség Antológiája
(Toronto: Pine Tree Press, 2019-2020)
|
RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (1)
Megkoronáztam csúf rovarfejem s érthetetlen távolok közepére képzeltem magam, villanásaim nyugodt öröklét hiú mércéjének; előrét-hátrát, fent-lentet hadartam egy gömbalakú világban s a torz belsőt külsőnek kivetítve, büszkén hevertem el saját agyrémemen; ájulatos szépségű vers-sorokba burkoltam egykor földdé és nyirokká, kukacokká bomlandó testedet... (Téboly nyűgöz mindannyiunkat itt e golyón, akik fertőzve öntudattal annyit sem értünk, mint egy zöld levél.) RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (2) Hiába hullámzunk az Űr spirális hátán más csillagporszemekre és hiába meresztjük szemünk előre s hátra az idők pergő húrjain, új láthatárt nem nyerünk, csak a régi szűk terjed változatlanul, saját korcs létünket fröcsköljük szerteszéjjel, gerincünk s agyunk mélyén lappanót... Húsunkból merevült! Az meg a vak, kegyetlenül keringő szerkezet utóda: egy még ősibb, eredendőbb bűn büntet.se – Isten ükapjáé, ki a semmiből anyaggá bukott. S mi vagyunk a betegség terjedése... RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (3) Kezdetben volt hangtalan, fénytelen, moccanatlan emlékezettelenség. Tavasz-rezgések költöztek belénk és ficánkolni löktek kifelé. Erő és mozgás lett a cél, szaladni, felülkerülni, győzni illatos mezőkön, s pezsgő nap alatt a nyár sátrában ölre lelni és ölelni. Biztonságvágyat suttogott a barlang hűsében őszünk, felhalmozni mások és saját kezünk romlatag gyümölcsét. Halhatatlanság-gubót sző a tél: holt könyvtárak csendjét dermedni vágyunk sárguló lapokon szürkülő betűkké. RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (4) Próbálhattok szó-kardok élivel támadni rá a kozmosz-túli rejtély sárkányára... szó-pajzsot tartani a testen belül ágáló halál... És lám! Döbbentek, ugye? Csorbulatlan! odáig sem ért álombénuló a mintha-ott-se-lenne pajzs se lappadt: tüll-szövetén keresztül-rohamoz... És mindegy hogy elektro-iszto-izmus- ante-apud a szó kopasz tudósok lassú pennájából recsegve csorgó vagy lelkes anda költők sóvár ajkán sajongó vers-zamat: Ellobbanó szikra vagyunk fekete örök éjben RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (5) A teknősbékától a görbe térig Hazudnak mind a kozmogóniák Tudomány volt tegnap legenda lett ma Tudomány ma holnap legenda lesz De mindig újra mindig újra s újra Elhisszük agyunk hagymázas kusza Révedezéseit és sosem értjük Hogy holnapra tegnappá lesz a ma Ködöt eszünk és jóllakunk vele Rezgő víz tükrözését markolásszuk A délibábba beleköltözünk S mire megérthetné rügyből virággá Kibomló értelmünk hogy valahonnan Vetítnek minket – már rég nem leszünk HAT HAIKU 1. Örök ébrenlét meleg tyúkja ül jelen álmod tojásán 2. Van-e boldogság a világegyetemben Nézünk felfelé... 3. Halálom után tovább fogok élni, csak az énem nélkül 4. Írom a verset s az égre nézve látok egy nagy tollhegyet 5. Fehér papír fölött áll a ceruza nem tudok írni most én íródom 6. Öt éve ágyunk keskeny volt, lángunk magas. Ma ágyunk széles. ARANYSZABÁLYOK Mikorra meghalok, mindent tudni fogok, tiszta képem lesz az élet mibenlétéről. (Ide még találnom kell egy rímet, ha lesz időm.) Már most is elég tiszta ez a kép. Kezd betölteni a végső bölcsesség. Néhány gyöngyszemét kiragadom, okulástokra ideírom: Mosakodás közben lefelé tartsd kezed, hónaljadba csurog a víz, ha ezt elfeleded. E földi életben a székeknek többnyire négy lába van. Kívánatos, hogy ezek egyforma hosszúak legyenek. (Ugyanez vonatkozik az emlősökre is.) A rádiónak jó, ha erős a hangja. A feleségre ugyanez nem áll. Előbbi lezárható. Jó, ha az ember gazdag országban születik vagy szegény országban gazdagnak. A legjobb azonban, ha meg se születik. (De ez az eset ritkán fordul elő.) Kövér országban egészséges soványnak lenni. Sovány országban egészséges kövérnek lenni. Ha folytatólagos a mozielőadás – késhetsz, de ez esetben ne menj az utolsó előadásra. Ölni nem szabad, ez az alapszabály. Néha muszáj, de csak, ha háború van (gyakran). Ha csinálod (vagy nem), börtönbe juthatsz. Elved legyen: kerüld a börtönt. Az is nagyon fontos az életben, hogy a képek egyenesen lógjanak a falon. Freskófestés után, ha ebédelni mégy, ne felejts előbb a létráról lemászni. Csengő, kerek fémdarabokból vagy koszos, gyűrött papírokból jó, ha sok van. Ne beszélj hangosan vízivás közben. Ha nem taposol másokon, mások taposnak rajtad, mindkettő lehet élvezetes, attól függően, milyen vallású vagy. A virág, amit egy nőnek adsz, szimbolikus értelmű, azt jelenti, hogy neked akarja adni magát. Ha gyűlölöd az embereket, tanulmányozd a delfineket. (Mivel ők szeretik az embereket, s érdemes lenne tudni, miért.) (Lehet, hogy ezért terjedt el róluk, hogy intelligensek.) Boldogtalan az, aki érti, hogy boldogok a lelki szegények. Ha süt a nap, kend be magad olajjal, de előbb vedd le ruhád, fényképezőgéped lencséjét szűkítsd le, amennyiben nem napozni akarsz. Villával levest enni hosszadalmas. Aki sokat cigarettázik, valószínűleg nem vesegyulladásban hal meg. Így hát nyugodtan cigarettázz, ha vesegyulladásban akarsz meghalni. Viszont autót vezetni érdemes, ha nem akarod, hogy elgázoljanak. Amíg a holdba nem szervezik meg az olcsó társasutazást, nem mellőzhető a magasugrás sportszerű gyakorlása. Ha modern költő akarsz lenni, Európában szabadverset írj, Amerikában rímeset. Jó tisztázni, hol vagy, mielőtt írni kezdesz. Ha Európában vagy Amerikában vagy, legjobb, ha nem kezdesz írni. Több aranyszabály most nem jut eszembe. Izraelben az írógépek hengere valószínűleg balról jobbra halad. Ezt még ki kell nyomoznom. (Apropos. Kína.) Mikorra meghalok, mindent tudni fogok, kapok tiszta képet, arról, mi az élet. (Rím – hurrá!) |
BIBLIAI
Bibliai időkben éltünk: Ifjú nagyapáink lovasfogaton kocogtak faluról falura, Ifjú apáink vonaton robogtak városról városra, Ifjú önmagaink autóban repesztettünk országról országra, Ifjú gyermekeink repülőn szálltak kontinensről kontinensre, Ifjú unokáink rakétában süv.tettek bolygóról bolygóra, Ez volt a század, amelyben a lassan telő pohár kicsordult, a kanócon rágva-futó izzás robbanásba dörrent, a forrásból csorranó ér-patak-csermely-folyó-folyam tengerbe torkolt, ez volt a század, amelyben egymillió évet futott a gyorsuló történelem, E nemzedékben támadt fel Antikrisztus ezer alakban s beköltözött az egyének lelkébe, a nemzetek kollektív tudatába, az emberiség közös énjébe, milliókat hurcolt szibériai száműzetésbe, németországi gázkamrákba, dél-afrikai koncentrációs táborokba, Korea és Vietnam lángpoklába, csoportokra vagdalta ember-egységünket hosszában és széltében és átlóban, Gyűlölte, elnyomta, irtotta egymást és önmagát a fehér, a fekete, a sárga, a vörös, a barna és a többi, Gyűlölte, elnyomta, irtotta egymást és önmagát a gazdag és szegény, az okos és buta, az öreg és fiatal, a férfi és nő, a szép és csúnya és a többi, Gyűlölte, elnyomta, irtotta egymást és önmagát a brit és az ír, a francia-kanadai és az angol-kanadai, a román és a magyar, a dél-afrikai fekete és a holland, a zsidó és az arab, a török és a görög és a többi, a keresztény, a muzulmán, a zsidó, a buddhista, a hindu és a többi, Bibliai időkben éltünk, szaporodtunk és sokasodtunk a föld felszínén, mert kivontuk magunkat a körforgalomból, az élővilág kölcsönös egymást-zabálásából, az ős-dzsungelből kiszakadva elsáncoltuk magunkat kődzsungelekbe, ahonnan pusztítottuk és szennyeztük környezetünket (táptalajunkat, táplálékunkat) és éhezni szültük életre-nem-való csenevész fattyaink új millióit, Fellázadt ellenünk az aszfalttal betömített termékeny, porhanyó földanya, felfalta előlünk gyermekeit, megölte erdeit ott is, ahol nem kalapáltunk felhőkarcoló-szögeket szívébe, inkább önmaga sorvasztotta fáit, virágait, növényeit, bokrait (oxigénünket, főzelékünket, gyümölcsünket, árnyékunkat), Mert beleavatkoztunk a természet harmóniájába, arcul csaptuk a múltat, ami bennünket létrehozott, a minket előző ős testvérfajokkal örökölt szerződésünket leköptük, rovarölő mérgeinktől a levegőég szárnyalói éhen-hulltak alá a föld telébe (sültjeink), sorvadt húsú négylábúak dögökké tántorogtak (pörköltjeink), iparunk bűzhödt ürüléke fojtotta folyók és tavak lebegő lakóit (halpecsenyénket), repedezett a körforgás, roskadozott a körtánc, beomlott az ökológia, az energiaforrások bedugultak, A gyilkos-öngyilkos emberiség állt a haláltánc közepén, tudománya korbácsát suhogtatva kezében, vágva maga alatt a fát és égetve maga mögött a hidat és szárítva hajója alatt a vizeket és rozsdásítva maga fölött az eget és kopasztva maga körül a földgolyó védőbolyhát és űrkorszaka szemétkosarát belefröccsentve, szertelöttyintve a fekete, szűz csillagközi térbe, Fellázadt ellene önbelseje, bacilusok, vírusok billióinak adott lázmeleg menedéket, gázpedálnyomásra züllesztett hajdani Achilles-lábai elsatnyultak, televízió-nézésben összetöpörödött hajdani Herkules-teste összeszűkítette verőereit, darabról darabra bénította szívizmát, hájgyűrűkkel fullasztotta izmai duzzadását, tüdeje lihegését, idegei érzékenységét és összetört, kifinomított, besózott, becukrozott ételeiből, flórozott, karbonált italaiból kiveszett a napsugár ereje, rákfenés sejtek csápjai lombosodtak tüdejében, agyában, méhében, mellében, prosztatájában, vérében, Fellázadt ellene önlelke is, kétségbe vonta jogát a fennmaradásra, visszacsavarodott önmagába, ahol csak torzképére talált tükör-eszméletében, nem hitt már sem a hitben, sem a kételkedésben, széthúzó érzelmek feszítették, nem tudta, mit akart, meghasonlott, megutálta önmagát, közöny terpeszkedett rá, mint hálóban vergődő légyre a pók, unalma perverzségbe, homoszexualitásba, őrületbe menekült, irtotta önmagát, így vezekelt bűnéért, hogy megtagadta földbolygó-anyját a gyilkos-öngyilkos emberiség, de már késő volt, Mert fellázadt ellene ekkor a Föld is, a gömbbe görbülő felszín alatta s az atmoszféra gyűrűje fölötte-körötte, összezavarta évszakait, meghosszabbította teleit, fagyát fokozta, aszályt küldött az esős évszakban, záporokat tavasszal, nyirkát növesztette nyáron, beteg lett a Föld és emberiség volt betegsége neve, bőre-burka szövet-rétegei puhultak-omoltak, földrengések idegjátéka rángatózott arcán, vulkán-pattanásai felfakadtak, Észak–Dél mágneses tengelye kilendült s helyet cserélt, a Golf-áram visszafele kezdett örvényleni, az elfordult föld trópusain vert tanyát az északi sark, Sant Andreas belső gerince eltörött, Kalifornia alábukott a Csendesóceánba, Japán kettészakadt, özönvíz dagálya csapott keresztül fél Európán, a völgykatlanok tavakká zuhogtak, szürke viharostorok csapkodták hegyhátait, tűzvész emésztette erdeit, megtizedelődött növény és állat és ember, kristályok repedeztek, pattantak széjjel, A globális zűrzavarban a népek kormányai zsarnoksággá tornyosultak, a földre szállt sötétséget kihasználva egyik testvérblokk hadserege a másik testébe tört, Kína benyomult Szibériába, a Szovjet lerohanta és lerombolta Amerika pánikban vonagló, megmaradt töredékét, az afrikai fekete leölte az afrikai fehéret, az Indián és az Eszkimó visszafoglalta ükapái földjét és ekkor valaki megnyomta a gombot, atombombazápor zuhogott, A naprendszer a veszélybe sodort bolygónővér segítségére sietett, meteoresővel törte derékba a Van Allen-övet, lángfejű üstökös nőtt a láthatáron, megrengett a föld és a tenger, újra és újra és újra és újra és újra, az atom-gombafüst egybeömlött a vérbe borult földdel, felforrtak a vizek, milliárdok üszkös hullája kavargott színén, jégeső, tűzeső, pestis, kolera, világháború egyszerre irtotta az eredendő bűn ősforrását, azt, aki otthagyta természetben tenyésző-enyésző létének édenét és evett a technológia fájának gyümölcséből és abban halálot evék, a gyilkos-öngyilkos emberiséget, Senki sem maradt élve közülük, Bibliai időkben éltünk, Én nem tartoztam közéjük, én nem vállaltam a felelősséget államfők felelőtlen nyilatkozataiért, én nem olvastam az újságokat, én nem néztem a televízión a híreket, én nem drukkoltam és ordítoztam a politikai arénában, én nem ültem le gyűlölködni egyik csoportba sem, én nem vettem részt a közügyekben, nem mentem szavazni, én nem foglaltam állást, én a béka-egér-harcban nem azonosítottam magam a békával vagy az egérrel, a gólyával vagy a macskával, a léggyel vagy a sajttal, én nem láttam soha és sehol semmilyen pártot vonulni az én szívemben-szőtt-zászlómat lobogtatva kezében, én egyén akartam lenni, egyén, semmi más, nem angol vagy magyar, nem zsidó vagy keresztény, nem kommunista vagy kapitalista, nem fehér vagy fekete, csak egyén, aki szeret és gyűlöl és örül és búsul és hallgat és beszél és művészetet lát és zenét hallgat és olvas és eszik és iszik és alszik és ölel és álmodik és álmodozik és sétál és kalandozik és játszik és alkot, egyetlen emberi egyén akartam lenni, nem pedig emberiség, aki rakétával, bombával, ágyúval, géppuskával, gránáttal, pisztollyal, karddal, gázzal, kínzószerszámokkal irtja önmagát, vagdos ki testéből véres húscafatokat száz és száz lángoló pontján a Földnek, Bibliai időkben éltünk, És lecsillapult a vihar, elült a vízözön, kihunyt az erdőtűz, tovatűnt az üst.k.s, kiszáradtak a vulkánok, megszűnt morajlani a föld-mély, összeforrt a bolygót körülvevő elektromágneses öv, a nap kisütött, az új tengely megszilárdult, a trópusok újra felburjánoztak, De mindenki meghalt, Csak én maradtam meg a buja, liános, méh-meleg kert közepén, feleségemmel és két gyermekemmel, akiknek majd, ha felnőnek, elmondom mindazt, ami történt születésük előtt, mind a csapásokat és mind a csodákat, a végítéletet és az újra-teremtést, elmondom, hogy ők továbbadják fiaiknak és lányaiknak, másod, harmad és ezred íziglen, hogy bibliai időkben éltünk, Csak négyen maradtunk, két édes, imádott, pirospozsgás, életrevaló, villogó szemű, totyogó, gagyogó kisfiunk, Káin és Ábel és anyjuk, Éva és apjuk, én, Ádám. COITUS egy dal zeng melynek nincsen szövege egy dal zeng melynek nincsen dallama egy dal zeng mely nem füllel hallható egy néma dal és testünk rá a visszhang MINDEN Minden megírt vers után marad egy megíratlan – Minden kimondott szó után marad egy kimondatlan – Minden elvégzett tett után marad egy elvégzetlen – Minden megélt élet után marad egy megéletlen – |
