The Robert Zend Website
  • Home
    • About this website
    • Camille Martin on Robert Zend
  • Bio
    • Detailed bio
    • Hungary: Childhood and Early Adulthood
    • Canada: "Freedom, Everybody's Homeland"
    • Magyarul: "Robert Zend vagyis Zend Róbert"
    • Remembering Zend >
      • Interview with Natalie Zend
      • Magyarul: Interju Natalie Zenddel
      • "Remembering Zend," by Kevin Burns
      • Tom Gallant remembers Zend
      • Robert Priest's Zend Elegy
      • John Robert Colombo remembers Zend
      • Robert Sward remembers Zend
      • Daniel Kolos remembers Zend
      • bill bissett 4 robert zend
    • Robert Zend Lane in Toronto
  • Books
    • OAB: The Magnum Opus
    • From Zero to One
    • Beyond Labels
    • Daymares
    • Nicolette
    • Arbormundi
    • My Friend Jeronimo
    • The Three Roberts
    • Versek, Kepversek
    • Hazam Torve Kettovel
    • Fabol Vaskarikaturak
    • Bibliai Időkben Éltünk >
      • Bibliai könyvbemutatók
  • Read
    • A Bunch of Proses
    • TYPE SCAPES: A Mystery Story
    • A Bouquet to Bip
    • Limbo Like Me
    • Bohm Medallions
    • hearsay
    • Zend in Esperanto
    • Famous Quotations
    • Anthologies with Zend
    • Zend Archives
    • Erzsi Levelezés
  • Look
    • Punorama
    • Coldfront: A Zend Sampler
    • Typewriter Art Anthology
    • Linelife
    • Selected artwork
    • The Toiletters
    • TEXTual ARTivity
    • Outlook and Inlook
  • Listen
  • Shop
  • Connect
  • Category

Zend Róbert, Poemák
Magyarnak Maradni: A Kanadai Magyar Írószövetség Antológiája  
(Toronto: Pine Tree Press, 2019-2020) 


RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (1)

Megkoronáztam csúf rovarfejem
s érthetetlen távolok közepére
képzeltem magam, villanásaim
nyugodt öröklét hiú mércéjének;
előrét-hátrát, fent-lentet hadartam
egy gömbalakú világban s a torz
belsőt külsőnek kivetítve, büszkén
hevertem el saját agyrémemen;
ájulatos szépségű vers-sorokba
burkoltam egykor földdé és nyirokká,
kukacokká bomlandó testedet...
(Téboly nyűgöz mindannyiunkat itt e
golyón, akik fertőzve öntudattal
annyit sem értünk, mint egy zöld levél.)


RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (2)

Hiába hullámzunk az Űr spirális
hátán más csillagporszemekre és
hiába meresztjük szemünk előre
s hátra az idők pergő húrjain,
új láthatárt nem nyerünk, csak a régi
szűk terjed változatlanul, saját
korcs létünket fröcsköljük szerteszéjjel,
gerincünk s agyunk mélyén lappanót...
Húsunkból merevült! Az meg a vak,
kegyetlenül keringő szerkezet
utóda: egy még ősibb, eredendőbb
bűn büntet.se – Isten ükapjáé,
ki a semmiből anyaggá bukott.
S mi vagyunk a betegség terjedése...


RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (3)

Kezdetben volt hangtalan, fénytelen,
moccanatlan emlékezettelenség.
Tavasz-rezgések költöztek belénk
és ficánkolni löktek kifelé.
Erő és mozgás lett a cél, szaladni,
felülkerülni, győzni illatos
mezőkön, s pezsgő nap alatt a nyár
sátrában ölre lelni és ölelni.
Biztonságvágyat suttogott a barlang
hűsében őszünk, felhalmozni mások
és saját kezünk romlatag gyümölcsét.
Halhatatlanság-gubót sző a tél:
holt könyvtárak csendjét dermedni vágyunk
sárguló lapokon szürkülő betűkké.


RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (4)

Próbálhattok szó-kardok élivel
támadni rá a kozmosz-túli rejtély
sárkányára... szó-pajzsot tartani
a testen belül ágáló halál...
És lám! Döbbentek, ugye? Csorbulatlan!
odáig sem ért álombénuló
a mintha-ott-se-lenne pajzs se lappadt:
tüll-szövetén keresztül-rohamoz...
És mindegy hogy elektro-iszto-izmus-
ante-apud a szó kopasz tudósok
lassú pennájából recsegve csorgó
vagy lelkes anda költők sóvár ajkán
sajongó vers-zamat: Ellobbanó
szikra vagyunk fekete örök éjben


RÍMTELEN SZONETTEK FAJOMRÓL (5)
A teknősbékától a görbe térig
Hazudnak mind a kozmogóniák
Tudomány volt tegnap legenda lett ma
Tudomány ma holnap legenda lesz
De mindig újra mindig újra s újra
Elhisszük agyunk hagymázas kusza
Révedezéseit és sosem értjük
Hogy holnapra tegnappá lesz a ma
Ködöt eszünk és jóllakunk vele
Rezgő víz tükrözését markolásszuk
A délibábba beleköltözünk
S mire megérthetné rügyből virággá
Kibomló értelmünk hogy valahonnan
Vetítnek minket – már rég nem leszünk


HAT HAIKU

1.
Örök ébrenlét
meleg tyúkja ül jelen
álmod tojásán

2.
Van-e boldogság
a világegyetemben
Nézünk felfelé...

3.
Halálom után
tovább fogok élni, csak
az énem nélkül

4.
Írom a verset
s az égre nézve látok
egy nagy tollhegyet

5.
Fehér papír fölött
áll a ceruza nem tudok írni
most én íródom

6.
Öt éve ágyunk
keskeny volt, lángunk magas.
Ma ágyunk széles.


ARANYSZABÁLYOK

Mikorra meghalok,
mindent tudni fogok,
tiszta képem lesz az élet
mibenlétéről. (Ide még találnom kell egy rímet, ha lesz időm.)

Már most is elég tiszta ez a kép.
Kezd betölteni a végső bölcsesség.
Néhány gyöngyszemét kiragadom,
okulástokra ideírom:

Mosakodás közben
lefelé tartsd kezed,
hónaljadba csurog a víz,
ha ezt elfeleded.

E földi életben a székeknek többnyire négy lába van.
Kívánatos, hogy ezek egyforma hosszúak legyenek.
(Ugyanez vonatkozik az emlősökre is.)

A rádiónak jó, ha erős a hangja.
A feleségre ugyanez nem áll.
​Előbbi lezárható.

Jó, ha az ember gazdag országban születik
vagy szegény országban gazdagnak.
A legjobb azonban, ha meg se születik.
(De ez az eset ritkán fordul elő.)

Kövér országban egészséges soványnak lenni.
Sovány országban egészséges kövérnek lenni.
Ha folytatólagos a mozielőadás – késhetsz,
de ez esetben ne menj az utolsó előadásra.

Ölni nem szabad, ez az alapszabály.
Néha muszáj, de csak, ha háború van (gyakran).
Ha csinálod (vagy nem), börtönbe juthatsz.
Elved legyen: kerüld a börtönt.

Az is nagyon fontos az életben,
hogy a képek egyenesen lógjanak a falon.

Freskófestés után, ha ebédelni mégy,
ne felejts előbb a létráról lemászni.

Csengő, kerek fémdarabokból vagy koszos, gyűrött papírokból
jó, ha sok van.

Ne beszélj hangosan vízivás közben.

Ha nem taposol másokon,
mások taposnak rajtad,
mindkettő lehet élvezetes,
attól függően, milyen vallású vagy.

A virág, amit egy nőnek adsz, szimbolikus értelmű,
azt jelenti, hogy neked akarja adni magát.

Ha gyűlölöd az embereket,
tanulmányozd a delfineket.
(Mivel ők szeretik az embereket,
s érdemes lenne tudni, miért.)

(Lehet, hogy ezért terjedt el róluk,
hogy intelligensek.)

Boldogtalan az, aki érti,
hogy boldogok a lelki szegények.

Ha süt a nap,
kend be magad olajjal,
de előbb vedd le ruhád,
fényképezőgéped lencséjét szűkítsd le,
amennyiben nem napozni akarsz.

Villával levest enni hosszadalmas.

Aki sokat cigarettázik,
valószínűleg nem vesegyulladásban hal meg.
Így hát nyugodtan cigarettázz, ha vesegyulladásban akarsz
meghalni.
Viszont autót vezetni érdemes,
ha nem akarod, hogy elgázoljanak.

Amíg a holdba nem szervezik meg az olcsó társasutazást,
nem mellőzhető a magasugrás sportszerű gyakorlása.

Ha modern költő akarsz lenni,
Európában szabadverset írj,
Amerikában rímeset.
Jó tisztázni, hol vagy, mielőtt írni kezdesz.
Ha Európában vagy Amerikában vagy,
legjobb, ha nem kezdesz írni.

Több aranyszabály most nem jut eszembe.
Izraelben az írógépek hengere valószínűleg balról jobbra
halad.
Ezt még ki kell nyomoznom.
(Apropos. Kína.)

Mikorra meghalok,
mindent tudni fogok,
kapok tiszta képet,
arról, mi az élet. (Rím – hurrá!)

​BIBLIAI

Bibliai időkben éltünk:

Ifjú nagyapáink lovasfogaton kocogtak faluról falura,

Ifjú apáink vonaton robogtak városról városra,

Ifjú önmagaink autóban repesztettünk országról országra,

Ifjú gyermekeink repülőn szálltak kontinensről kontinensre,

Ifjú unokáink rakétában süv.tettek bolygóról bolygóra,

Ez volt a század, amelyben a lassan telő pohár kicsordult, a
kanócon rágva-futó izzás robbanásba dörrent, a forrásból
csorranó ér-patak-csermely-folyó-folyam tengerbe
torkolt, ez volt a század, amelyben egymillió évet futott
a gyorsuló történelem,

E nemzedékben támadt fel Antikrisztus ezer alakban s
beköltözött az egyének lelkébe, a nemzetek kollektív
tudatába, az emberiség közös énjébe, milliókat hurcolt
szibériai száműzetésbe, németországi gázkamrákba,
dél-afrikai koncentrációs táborokba, Korea és Vietnam
lángpoklába, csoportokra vagdalta ember-egységünket
hosszában és széltében és átlóban,

Gyűlölte, elnyomta, irtotta egymást és önmagát a fehér, a
fekete, a sárga, a vörös, a barna és a többi,

Gyűlölte, elnyomta, irtotta egymást és önmagát a gazdag
és szegény, az okos és buta, az öreg és fiatal, a férfi és
nő, a szép és csúnya és a többi,

Gyűlölte, elnyomta, irtotta egymást és önmagát a brit és
az ír, a francia-kanadai és az angol-kanadai, a román
és a magyar, a dél-afrikai fekete és a holland, a zsidó
és az arab, a török és a görög és a többi, a keresztény,
a muzulmán, a zsidó, a buddhista, a hindu és a többi,

Bibliai időkben éltünk, szaporodtunk és sokasodtunk a
föld felszínén, mert kivontuk magunkat a körforgalomból,
az élővilág kölcsönös egymást-zabálásából, az
ős-dzsungelből kiszakadva elsáncoltuk magunkat kődzsungelekbe,
ahonnan pusztítottuk és szennyeztük
környezetünket (táptalajunkat, táplálékunkat) és éhezni
szültük életre-nem-való csenevész fattyaink új millióit,
Fellázadt ellenünk az aszfalttal betömített termékeny, porhanyó
földanya, felfalta előlünk gyermekeit, megölte
erdeit ott is, ahol nem kalapáltunk felhőkarcoló-szögeket
szívébe, inkább önmaga sorvasztotta fáit, virágait,
növényeit, bokrait (oxigénünket, főzelékünket, gyümölcsünket,
árnyékunkat),

Mert beleavatkoztunk a természet harmóniájába, arcul
csaptuk a múltat, ami bennünket létrehozott, a minket
előző ős testvérfajokkal örökölt szerződésünket
leköptük, rovarölő mérgeinktől a levegőég szárnyalói
éhen-hulltak alá a föld telébe (sültjeink), sorvadt húsú
négylábúak dögökké tántorogtak (pörköltjeink), iparunk
bűzhödt ürüléke fojtotta folyók és tavak lebegő
lakóit (halpecsenyénket), repedezett a körforgás, roskadozott
a körtánc, beomlott az ökológia, az energiaforrások
bedugultak,

A gyilkos-öngyilkos emberiség állt a haláltánc közepén,
tudománya korbácsát suhogtatva kezében, vágva maga
alatt a fát és égetve maga mögött a hidat és szárítva
hajója alatt a vizeket és rozsdásítva maga fölött az eget
és kopasztva maga körül a földgolyó védőbolyhát és
űrkorszaka szemétkosarát belefröccsentve, szertelöttyintve
a fekete, szűz csillagközi térbe,

Fellázadt ellene önbelseje, bacilusok, vírusok billióinak
adott lázmeleg menedéket, gázpedálnyomásra züllesztett
hajdani Achilles-lábai elsatnyultak, televízió-nézésben
összetöpörödött hajdani Herkules-teste összeszűkítette
verőereit, darabról darabra bénította szívizmát,
hájgyűrűkkel fullasztotta izmai duzzadását,
tüdeje lihegését, idegei érzékenységét és összetört,
kifinomított, besózott, becukrozott ételeiből, flórozott,
karbonált italaiból kiveszett a napsugár ereje, rákfenés
sejtek csápjai lombosodtak tüdejében, agyában, méhében,
mellében, prosztatájában, vérében,

Fellázadt ellene önlelke is, kétségbe vonta jogát a fennmaradásra,
visszacsavarodott önmagába, ahol csak
torzképére talált tükör-eszméletében, nem hitt már
sem a hitben, sem a kételkedésben, széthúzó érzelmek
feszítették, nem tudta, mit akart, meghasonlott, megutálta
önmagát, közöny terpeszkedett rá, mint hálóban
vergődő légyre a pók, unalma perverzségbe, homoszexualitásba,
őrületbe menekült, irtotta önmagát, így
vezekelt bűnéért, hogy megtagadta földbolygó-anyját
a gyilkos-öngyilkos emberiség, de már késő volt,

Mert fellázadt ellene ekkor a Föld is, a gömbbe görbülő
felszín alatta s az atmoszféra gyűrűje fölötte-körötte,
összezavarta évszakait, meghosszabbította teleit, fagyát
fokozta, aszályt küldött az esős évszakban, záporokat
tavasszal, nyirkát növesztette nyáron, beteg lett
a Föld és emberiség volt betegsége neve, bőre-burka
szövet-rétegei puhultak-omoltak, földrengések idegjátéka
rángatózott arcán, vulkán-pattanásai felfakadtak,
Észak–Dél mágneses tengelye kilendült s helyet cserélt,
a Golf-áram visszafele kezdett örvényleni, az elfordult
föld trópusain vert tanyát az északi sark, Sant Andreas
belső gerince eltörött, Kalifornia alábukott a Csendesóceánba,
Japán kettészakadt, özönvíz dagálya csapott
keresztül fél Európán, a völgykatlanok tavakká zuhogtak,
szürke viharostorok csapkodták hegyhátait, tűzvész
emésztette erdeit, megtizedelődött növény és állat és
ember, kristályok repedeztek, pattantak széjjel,

A globális zűrzavarban a népek kormányai zsarnoksággá
tornyosultak, a földre szállt sötétséget kihasználva egyik
testvérblokk hadserege a másik testébe tört, Kína
benyomult Szibériába, a Szovjet lerohanta és lerombolta
Amerika pánikban vonagló, megmaradt töredékét, az
afrikai fekete leölte az afrikai fehéret, az Indián és az
Eszkimó visszafoglalta ükapái földjét és ekkor valaki
megnyomta a gombot, atombombazápor zuhogott,

A naprendszer a veszélybe sodort bolygónővér segítségére
sietett, meteoresővel törte derékba a Van Allen-övet,
lángfejű üstökös nőtt a láthatáron, megrengett a föld és
a tenger, újra és újra és újra és újra és újra, az atom-gombafüst
egybeömlött a vérbe borult földdel, felforrtak
a vizek, milliárdok üszkös hullája kavargott színén,
jégeső, tűzeső, pestis, kolera, világháború egyszerre
irtotta az eredendő bűn ősforrását, azt, aki otthagyta
természetben tenyésző-enyésző létének édenét és evett
a technológia fájának gyümölcséből és abban halálot
evék, a gyilkos-öngyilkos emberiséget,

Senki sem maradt élve közülük,

Bibliai időkben éltünk,

Én nem tartoztam közéjük, én nem vállaltam a felelősséget
államfők felelőtlen nyilatkozataiért, én nem olvastam
az újságokat, én nem néztem a televízión a híreket, én
nem drukkoltam és ordítoztam a politikai arénában,
én nem ültem le gyűlölködni egyik csoportba sem, én
nem vettem részt a közügyekben, nem mentem szavazni,
én nem foglaltam állást, én a béka-egér-harcban
nem azonosítottam magam a békával vagy az egérrel,
a gólyával vagy a macskával, a léggyel vagy a sajttal, én
nem láttam soha és sehol semmilyen pártot vonulni az
én szívemben-szőtt-zászlómat lobogtatva kezében, én
egyén akartam lenni, egyén, semmi más, nem angol
vagy magyar, nem zsidó vagy keresztény, nem kommunista
vagy kapitalista, nem fehér vagy fekete, csak
egyén, aki szeret és gyűlöl és örül és búsul és hallgat
és beszél és művészetet lát és zenét hallgat és olvas és
eszik és iszik és alszik és ölel és álmodik és álmodozik
és sétál és kalandozik és játszik és alkot, egyetlen
emberi egyén akartam lenni, nem pedig emberiség, aki
rakétával, bombával, ágyúval, géppuskával, gránáttal,
pisztollyal, karddal, gázzal, kínzószerszámokkal irtja
önmagát, vagdos ki testéből véres húscafatokat száz és
száz lángoló pontján a Földnek,

Bibliai időkben éltünk,

És lecsillapult a vihar, elült a vízözön, kihunyt az erdőtűz,
tovatűnt az üst.k.s, kiszáradtak a vulkánok, megszűnt
morajlani a föld-mély, összeforrt a bolygót körülvevő
elektromágneses öv, a nap kisütött, az új tengely megszilárdult,
a trópusok újra felburjánoztak,

De mindenki meghalt,

Csak én maradtam meg a buja, liános, méh-meleg kert
közepén, feleségemmel és két gyermekemmel, akiknek
majd, ha felnőnek, elmondom mindazt, ami történt
születésük előtt, mind a csapásokat és mind a csodákat,
a végítéletet és az újra-teremtést, elmondom, hogy ők
továbbadják fiaiknak és lányaiknak, másod, harmad és
ezred íziglen, hogy bibliai időkben éltünk,

Csak négyen maradtunk, két édes, imádott, pirospozsgás,
életrevaló, villogó szemű, totyogó, gagyogó kisfiunk,
Káin és Ábel és anyjuk, Éva és apjuk, én, Ádám.


COITUS

egy dal zeng melynek nincsen szövege
egy dal zeng melynek nincsen dallama
egy dal zeng mely nem füllel hallható
egy néma dal és testünk rá a visszhang


MINDEN

Minden megírt vers után
marad egy megíratlan –
Minden kimondott szó után
marad egy kimondatlan –
Minden elvégzett tett után
marad egy elvégzetlen –
Minden megélt élet után
marad egy megéletlen –

Copyright © Janine Zend, 2014, all rights reserved.
Did you enjoy reading Zend? Help us share his work:
COMMENT
Tweet