Zend Róbert, Poemák az otthonkeresésről
Határtalanul Magyar: Antológia a Kanadai Magyar Írószövetség 50. évfordulójára
(Toronto, Pine Tree Press, 2019)
|
FORRADALOM
Volt egyszer egy ember Szakálla volt kender Elnyomta a népet A nyakára lépett Jött akkor egy ifjú Pelyhes állú ajkú Ki a zsarnok álnok Szívébe tőrt mártott Ki se folyt még vére Ült már a helyére S lett belőle ember Szakálla nőtt kender SZIMBIÓZIS Zend Róbert és Robert Zend együtt élnek e lakásban, vitatkoznak éjjel-nappal, meg-megbotolnak egymásban. Zend Róbert nyugodtan-derűs, néha nyugodtan-szomorú, szép nagy hullámmozgással váltja benne egymást derű és ború. Robert Zend folyton játszana, erős, energikus, vidám, szójátékokat szikrázik s nyomja a gázt a kocsiján. Zend Róbert érett és író, Robert Zend serkenő gyerek, Zend Róbert fájó és magyar, Robert Zend angolul cseveg. Idegesíti őket ez a társbérlet a szűk időben, horzsolja egymást kapcsoltságuk, mint vagonoké az ütk.zőkben. Fordítják egymást önmagukra, arcuk kezd hasonlítani, Robert Zend próbál m.lyülni, Zend Róbert felvillongani. Robert Zend próbál emlékezni, minthogyha ő lett volna rég Zend Róbert, aki vitte őt Budapestre mint gyermekét. Zend Róbert próbál játszani könnyelműen és könnyedén lebegni, nem süllyedni el ősrégi léte felszínén. Így szeretik s így gyűlölik egymást, és téridő-falak omladozása közt várják, hogy egymásba olvadjanak. [NYÁRON...] Nyáron Robert Zend Budapestre ment, hogy megtalálja Zend Róbertet, de Zend Róbert rég Torontóba ment és Robert Zend lett belőle. Utána Robert Zend meglátogatta Mikit, Évát, Lacit, Katit, Ferit, beszélgetett velük, de nem találta őket, csak Zend Róbertet találta. ÁG Már nem tudom, hol vagyok otthon, mindenütt honvágy gyötör: itthon az után, ami voltam otthon, otthon az után, ami vagyok itthon, de otthon az után is, ami voltam otthon és itthon az után is, hogy ez legyen otthonom. Idegenben honvágyam van a honvágyam után – ha otthonosan érzem magam, az idegenség után – és minél jobban értem az egészet, annál jobban nem értek semmit az egészből. Talán csak az a baj, hogy akárhol vagyok, k.rülvesz, ami van és e van-ból van honvágyam az után, aminek lennie kellene. Bezzeg ha másként volna, mint ahogy van, most az után lenne honvágyam, ami akkor nem lenne, többek közt ez után is, ami van. Így hát az egész egyszerű: egy ág lett életem a fán az ezer ág között és honvágyam van a törzs után, amikor lehetőség és valóság egybeesett: a gyermekkor után. [AZ ITT ELMENT ODA] Az itt elment Oda, de nem találta Ottat, mert Ott itt volt az Ott. [MILYEN LEHET...] Milyen lehet az Ott? – kérdezte Itt s elment Oda, de Ott Itt lett az Ott, visszajött hát Ide, mert nem szerette Ittet, csak Ittat szerette, s csak Itt volt Ott az Ott. [OTT-AKKOR] Ott-Akkor rossz volt az Itt-Most, elmentem hát az Ott-Akkorba. Ahogy ideértem az Ott-Akkorba, Itt-Most lett az Ott-Akkor és rossz lett. Itt-Most az Ott-Akkor lett jó megint, de mikor visszamentem, Itt-Mosttá lett megint. Visszajöttem hát az Itt-Mostba végleg, Hogy szerethessem az Ott-Akkort végleg [SZERETEM OTTAT] Szeretem Ottat, mondta Itt, elment Oda, de Ott Itt lett Ott, visszajött hát Ide, mert csak Ottat szerette és Itt rögtön újra Ott lett az Ott. |
[HA MEGHALOK...]
Ha meghalok mindegy hogy hol nem leszek de a belém gyülemlett port hazám a te földedbe visszaszármaztatni akarom hogy újraszülj engem Szülj újra engem föld kiből sejtjeim táplálkoztak hogy szebb és jobb legyek azúttal hogy soha többé el ne hagyjalak és hogy ezt a magamat elfeledjem. [OTTHON AZ...] Otthon az ahol verset írok [ELHAGYNAK A SZAVAK...] Elhagynak a szavak amikor hozzád beszélek évtizedeket-dobbanó-szívű hazám félnapra innen légvonalban elérhetetlen messzeségben mégis De messzire szakadtál tőlem kétfelé forgott el alattunk a föld új nemzedéket zúdító mélyeid távollétemet észre se vették E nyáron tizennégy éves Anikómat üzenem haza néked vigyázz reá add néki gyönyörű szavaidat mint egykor nekem és neki nevét Vizeid béke folyóid idő hegyeid erdőid örökkévalóság tiszavirág-életem egy napod fogadj magadba s majd szülj újra egykor GYŰRŰ Erikának Ha otthon lennék most nem a halálra a magányra a megfoghatatlanra gondolnék hanem Jutkára Terire Évára a hidegre a fára a szénre a rendszerre a villamosra a rádióra a vitára a Gyurira az újságra és düh.s lennék és vágyakoznék ide ahol a meleg lakásban a halálra a magányra és a megfoghatatlanra gondolok és szeretnék otthon lenni [NEM TUDOK ÍRNI...] Nem tudok írni magyarul, mert angolul gondolkodom Nem tudok írni angolul, mert magyarul gondolkodom Nem tudok írni, mert gondolkodom KÉT ÉN Mikor átléptem a határt, eltűnt a világegyetem, magyar mezők robogtak a vonat mellett, magyar erdők, magyar falvak, magyar szénakazlak és hepehupák, magyar dimbek-dombok és magyar parasztok, magyar bajusszal – Budapesten embertől emberig mentem, magyarul szóltam és magyarul válaszoltak, magyar családok ügyeiben tájékozódtam, magyar televízió magyarul tárta fel a magyar horizontot és magyarul gondolkodtam és magyarul éltem a magyar lakásokban, a magyar utcákban, magyarul csókoltam a magyar kislányt és a magyar asszonyt, magyarul magyaráztam és gyorsan feledtem mindazt, ami közben nem-magyarul történt velem, magyar ételt ettem és magyarul örültem a magyar örömöknek, magyarul fürödtem és magyarul dühöngtem a magyar dühögnivalókon, magyarul voltam boldogtalan, mint valamikor rég és magyarul boldog, hogy újra úgy lehetek boldogtalan, mint valamikor rég. Mikor átléptem a határt, eltűnt a társadalom, angolul mosolyogtak a tisztviselők és én angolul viselkedtem, angol légüres tér fogadott és angol magányom határtalan boltján újra feltűnt a világegyetem, amelynek kellős közepén – feleségestül, gyerekestül, barátostul együtt – egyedül ülök íróasztalomnál és angol napok, csillagok, galaktikák, kvazárok és pulzárok a legközelebbi szomszédaim. 1970. december 15. HAZA Tudtam, hogy valahol ezer kilométerekre innen a Duna-parti lépcsőkön ülök és Ágival csókolózom és a Népszínház utcai lakásban Öcsivel vitatkozom és a budai szerkesztőségben cikket diktálok és a Révai utcai lakásban verseket olvasok és a Verpeléti úton Szilviával sétálok és az Üllői úton iskolatáskám lóbálom és a Ferenc körúti gangon Tomival játszom és a Bakáts téri elemi udvarán futballozom és a Lövölde téren anyukám tolja a kocsimat... Elmentem, hogy megkeressem magam, de nem találtam sem a Duna-parton, sem a Népszínház utcában, sem Budán, sem a Belvárosban, sem a Lágymányoson, sem a Franzstadtban, sem a Városligetben, Öcsi, Ibolya is Amerikába ment, Szilvia Ázsiába, Gyuri Ausztráliába, Pétert, Tomit és anyukámat a háború tovafújta, Ági biztosan él, de nem tudom, hol. Visszajöttem hát Torontóba és itt újra csókolózom Ágival a Duna-parton, újra vitatkozom Öcsivel a Népszínház utcában, újra cikket diktálok Ibolyának Budán, újra andalgok Szilviával a Verpeléti úton, újra megyek iskolába az Üllői úton, újra játszom Tomival a franzstandti gangon, újra szaladgálok a Bakáts téri iskolaudvaron, újra kacagok anyukámra a gyermekkocsimból... Igen, már ez a hazám. |
