Sándor Ilona, "Az otthonkeresés összetett motívuma Zend Róbert költészetében,"
Határtalanul Magyar: Antológia Magyar Írószövetség 50. évfordulójára
(Toronto: Pine Tree Press, 2019)
A kanadai magyar irodalom középnemzedékéhez[i] tartozott a magyarul és angolul egyaránt alkotó Zend Róbert. Mint oly sok honfitársát és egyben kortársát, őt is az 1956-os forradalom zsarnoksága kényszerítette a szülőhazája elhagyására. Magyarországot sohasem tudta elfelejteni.
Zendnek sikerült kitaposnia a művészi megnyilatkozás ösvényét új hazájában, Kanadában, sőt nemzetközi vonalon is, szülőföldjén azonban sem életében, sem halála után jóval, nem jutott ki neki az őt megillető hely az irodalom régiójában. Ez részben érthető, mivel a költő viszonylag korai, 1985-ben bekövetkezett halálakor a nyugati magyar irodalom még vagy egy lezárt sorompó mögött várakozott, vagy pedig nagyon is távoli, feltáratlan, el nem érhető távolságban volt. Mindenesetre az anyaország felől csekély érdeklődés mutatkozott Zend művészete iránt.
2017-ben megkezdődött a zendi életmű rég várt rehabilitációja. Több évtized hosszú hallgatása után ugyanis az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával megjelent a Bibliai Időkben Éltünk[ii] című válogatott írásokat tartalmazó kötet.
Ez az összeállítás Zend magyar nyelven írott legérettebb és legkiforrottabb írásaiból ad közre az 1958 és 1984 közötti időszakból.
Tematikai síkon a kötet több versének és prózaszerű írásának egyik meghatározó élménye az otthonkeresésből fakadó kettős állapot megélése. A szülőhazájába ösztönösen kapaszkodó és új hazájának identitását hordozó Zendben egyfajta tudathasadásos létezési állapot alakul ki. Az otthon-itthon összekapcsolódó, egymásba gabalyodó világa egy elválaszthatatlanná váló szimbiózissá fejlődik. Jól kifejeződik ez az akarva nemakart, de kényszerből elfogadott összenövöttség a Szimbióziscímű versben (221-222. o.).
A költő két ellentétesnek is, de mindenképpen különbözőnek mondható emberi alakban egyesül: Zend Róbertnek az őslenyomatában magyar és Robert Zendnek az új csírázásból kinőtt kanadai képmásának az egybegyúrásában. Nem könnyű ez az együttélés, ami súrlódásokkal teli, de ezzel kell megbékélni, mert ebből nincs szabadulás. Az ellentétes képsorok (pl. ‘éjjel-nappal’, ‘derű és ború’) és mozgásokkal teli, sodró dinamikájú felvillanások (pl. ‘szikrázik’, ‘nyomja’) gyors váltása jól érezteti ezt a megkötöttséget, az elválni nem tudást. Fontos kiemelni a térbeli és időbeli síkok váltakozását, kitágulását és összehúzódását is, ami szervesen hozzájárul a vers lüktetéséhez (pl. ‘társbérlet a szűk időben’, ‘nem süllyedni el ősrégi léte felszínén’) és a beletörődéssel elfogadott, csipkelődő hangulatához.
Egy másik szimbiózis-szerű vers a Nyáron…kezdetű kétversszakos alkotás (220. o). Akárhol van a költő, az otthont jelentő Budapesten vagy az itthont reprezentáló Torontóban, a kétféle Zend mindenhol jelen van egy fogócska-szerű keresésben.
‘Nyáron Robert Zend Budapestre ment,
hogy megtalálja Zend Róbertet,
de Zend Róbert rég Torontóba ment
és Robert Zend lett belőle.'
Az otthonkeresésnek ebből a kettős állapotából születtek az úgynevezett honvágy-versek. Ezeknek az egyik szép példája az Ágcímű költemény (182. o). A nyitó szakaszban így vall a költő:
‘Már nem tudom, hol vagyok otthon,
Mindenütt honvágy gyötör:
Itthon az után, ami voltam otthom,
Otthon az után, ami vagyok itthon,
De otthon az után is, ami voltam otthon
És itthon az után is, hogy ez legyen otthonom.’
Itt a honvágy nem a hagyományos értelemben vett honvágyat jelenti, vagyis az anyaország, a szülőföld iránti vágyakozást csupán. Az ‘otthon’-‘itthon’ képében a helykeresés folyamatossága és folytonossága, valamint az otthonratalálás vágya fejeződik ki. Ez úgy tűnik, kettős, de inkább többirányú. Egy általános életérzéssé válik. A vers további sorai szerint ez az érzés állandó jelleggel kíséri a költőt, mivel a valós, adott, megélt léthelyzet kizárja a lehető, a nem választott léthelyzetet, ami után vágyódik Zend. A honvágy érzése nem elsősorban földrajzi vagy térbeli irányítottságú, ahogy a kezdő sorok sejtetik, hanem időbeli dimenziót is magába foglal, hiszen a gyerekkor utáni vágyódás fogalmazódik meg a vers végén. A címadó ‘ág’, ami a sok közül egy a fán, a költő életének a metaforája. Zend a gyerekkort megtestesítő fatörzs után epekedik ‘amikor lehetőség és valóság egybeesett’.
Sajátos helyet foglalnak el az ‘otthon’-‘itthon’ képből megalkotott kis ciklusba foglalt ‘Ott’ és ‘Itt’-versek: Az Itt elment Oda…, Milyen lehet…, Ott-Akkor…, Szeretem Ottat…(218-219 o).
Első látásra-olvasásra ezek a versikék játékos rímfaragásnak tűnnek, a humor is átütődik rajtuk, de valójában a honvágy, az otthonhoz való mély kötődés szólal meg bennük:
‘Szeretem Ottat, mondta Itt,
elment Oda, de Ott Itt lett Ott,
visszajött hát Ide, mert csak Ottat szerette
és Itt rögtön újra Ott lett az Ott.’
Az otthonkeresés más hangú megszólalását adják a hazaszeretetet kifejező költemények. Ilyen vers a Ha meghalok…kezdetű nyolc sorba foglalt vallomás (129. o). A halotti test szülőhazába való visszakerülésének az akarata szólal meg egy megrendítően őszinte kinyilatkoztatásban. A porrá bomlott test anyaföldbe való visszakerülése által valósulhat meg a szülőföldben való újjászületésnek a reménye és az újbóli otthonmaradás ígérete. Az első versszakot lezáró sor ‘akarom hogy újraszülj engem’ ugyanazzal a tartalmi mondandóval jön vissza, de megváltoztatott szórendben és nyomatékos felszólítással a második versszak kezdetén: ‘Szülj újra engem…’. A hazához való ragaszkodás fájdalmasan megható hűség fogadalma ez a vers.
A hazaszeretetet kifejező szívenütően őszinte vallomás azElhagynak a szavak…kezdetű négy szakaszból álló költemény is (128. o), mely így kezdődik:
‘Elhagynak a szavak amikor hozzád beszélek
Évtizedeket-dobbanó-szívű hazám’
A távolba szakadt költő földrajzi és időbeli távolságban van a szeretett óhazától, melynek emléke örökké, bevésetten ott él egész lényében. Zend a lányát, Anikót egy látogatásra hazaküldve kér neki védelmet és befogadást hazájától, mint egy édesanyától. A szülőföld ölelésébe való végső hazatérés kérése fejeződik ki a költő részéről a vers utolsó sorában:’fogadj magadba s majd szülj újra egykor’.
Az otthonkeresés motívuma összetett képben jelenik meg Zend költészetében. Az itt kiválasztott versekben, melyek jellegzetes Zend költemények, az alapélmény az ‘itthon’-‘otthon’ lét kettős állapotából ered. Mindkettőt életterének tekintette a költő.
Ebből a meghatározó élményből többszálon kivetítődve születtek versek, ezek között is központi helyen a szimbiózis-versek, a honvágy-versek és a hazaszeretetről szóló vallomások. Az otthonra találást végül tömör egyszerűséggel így fogalmazta meg Zend Róbert 1971-ben írt Otthon az …kezdetű rövid kétsorosában (203. o):
‘Otthon az
ahol verset irok’
[i]Miska János: Magyar irodalom Kanadában 1900-2010
Kráter Kiadó, 2012
[ii]Zend Róbert: Bibliai Időkben Éltünk, Válogatott Írások
Seleris Project Bt. kiadásában, 2017
Szerkesztő: Tóbiás Krisztián
Zendnek sikerült kitaposnia a művészi megnyilatkozás ösvényét új hazájában, Kanadában, sőt nemzetközi vonalon is, szülőföldjén azonban sem életében, sem halála után jóval, nem jutott ki neki az őt megillető hely az irodalom régiójában. Ez részben érthető, mivel a költő viszonylag korai, 1985-ben bekövetkezett halálakor a nyugati magyar irodalom még vagy egy lezárt sorompó mögött várakozott, vagy pedig nagyon is távoli, feltáratlan, el nem érhető távolságban volt. Mindenesetre az anyaország felől csekély érdeklődés mutatkozott Zend művészete iránt.
2017-ben megkezdődött a zendi életmű rég várt rehabilitációja. Több évtized hosszú hallgatása után ugyanis az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával megjelent a Bibliai Időkben Éltünk[ii] című válogatott írásokat tartalmazó kötet.
Ez az összeállítás Zend magyar nyelven írott legérettebb és legkiforrottabb írásaiból ad közre az 1958 és 1984 közötti időszakból.
Tematikai síkon a kötet több versének és prózaszerű írásának egyik meghatározó élménye az otthonkeresésből fakadó kettős állapot megélése. A szülőhazájába ösztönösen kapaszkodó és új hazájának identitását hordozó Zendben egyfajta tudathasadásos létezési állapot alakul ki. Az otthon-itthon összekapcsolódó, egymásba gabalyodó világa egy elválaszthatatlanná váló szimbiózissá fejlődik. Jól kifejeződik ez az akarva nemakart, de kényszerből elfogadott összenövöttség a Szimbióziscímű versben (221-222. o.).
A költő két ellentétesnek is, de mindenképpen különbözőnek mondható emberi alakban egyesül: Zend Róbertnek az őslenyomatában magyar és Robert Zendnek az új csírázásból kinőtt kanadai képmásának az egybegyúrásában. Nem könnyű ez az együttélés, ami súrlódásokkal teli, de ezzel kell megbékélni, mert ebből nincs szabadulás. Az ellentétes képsorok (pl. ‘éjjel-nappal’, ‘derű és ború’) és mozgásokkal teli, sodró dinamikájú felvillanások (pl. ‘szikrázik’, ‘nyomja’) gyors váltása jól érezteti ezt a megkötöttséget, az elválni nem tudást. Fontos kiemelni a térbeli és időbeli síkok váltakozását, kitágulását és összehúzódását is, ami szervesen hozzájárul a vers lüktetéséhez (pl. ‘társbérlet a szűk időben’, ‘nem süllyedni el ősrégi léte felszínén’) és a beletörődéssel elfogadott, csipkelődő hangulatához.
Egy másik szimbiózis-szerű vers a Nyáron…kezdetű kétversszakos alkotás (220. o). Akárhol van a költő, az otthont jelentő Budapesten vagy az itthont reprezentáló Torontóban, a kétféle Zend mindenhol jelen van egy fogócska-szerű keresésben.
‘Nyáron Robert Zend Budapestre ment,
hogy megtalálja Zend Róbertet,
de Zend Róbert rég Torontóba ment
és Robert Zend lett belőle.'
Az otthonkeresésnek ebből a kettős állapotából születtek az úgynevezett honvágy-versek. Ezeknek az egyik szép példája az Ágcímű költemény (182. o). A nyitó szakaszban így vall a költő:
‘Már nem tudom, hol vagyok otthon,
Mindenütt honvágy gyötör:
Itthon az után, ami voltam otthom,
Otthon az után, ami vagyok itthon,
De otthon az után is, ami voltam otthon
És itthon az után is, hogy ez legyen otthonom.’
Itt a honvágy nem a hagyományos értelemben vett honvágyat jelenti, vagyis az anyaország, a szülőföld iránti vágyakozást csupán. Az ‘otthon’-‘itthon’ képében a helykeresés folyamatossága és folytonossága, valamint az otthonratalálás vágya fejeződik ki. Ez úgy tűnik, kettős, de inkább többirányú. Egy általános életérzéssé válik. A vers további sorai szerint ez az érzés állandó jelleggel kíséri a költőt, mivel a valós, adott, megélt léthelyzet kizárja a lehető, a nem választott léthelyzetet, ami után vágyódik Zend. A honvágy érzése nem elsősorban földrajzi vagy térbeli irányítottságú, ahogy a kezdő sorok sejtetik, hanem időbeli dimenziót is magába foglal, hiszen a gyerekkor utáni vágyódás fogalmazódik meg a vers végén. A címadó ‘ág’, ami a sok közül egy a fán, a költő életének a metaforája. Zend a gyerekkort megtestesítő fatörzs után epekedik ‘amikor lehetőség és valóság egybeesett’.
Sajátos helyet foglalnak el az ‘otthon’-‘itthon’ képből megalkotott kis ciklusba foglalt ‘Ott’ és ‘Itt’-versek: Az Itt elment Oda…, Milyen lehet…, Ott-Akkor…, Szeretem Ottat…(218-219 o).
Első látásra-olvasásra ezek a versikék játékos rímfaragásnak tűnnek, a humor is átütődik rajtuk, de valójában a honvágy, az otthonhoz való mély kötődés szólal meg bennük:
‘Szeretem Ottat, mondta Itt,
elment Oda, de Ott Itt lett Ott,
visszajött hát Ide, mert csak Ottat szerette
és Itt rögtön újra Ott lett az Ott.’
Az otthonkeresés más hangú megszólalását adják a hazaszeretetet kifejező költemények. Ilyen vers a Ha meghalok…kezdetű nyolc sorba foglalt vallomás (129. o). A halotti test szülőhazába való visszakerülésének az akarata szólal meg egy megrendítően őszinte kinyilatkoztatásban. A porrá bomlott test anyaföldbe való visszakerülése által valósulhat meg a szülőföldben való újjászületésnek a reménye és az újbóli otthonmaradás ígérete. Az első versszakot lezáró sor ‘akarom hogy újraszülj engem’ ugyanazzal a tartalmi mondandóval jön vissza, de megváltoztatott szórendben és nyomatékos felszólítással a második versszak kezdetén: ‘Szülj újra engem…’. A hazához való ragaszkodás fájdalmasan megható hűség fogadalma ez a vers.
A hazaszeretetet kifejező szívenütően őszinte vallomás azElhagynak a szavak…kezdetű négy szakaszból álló költemény is (128. o), mely így kezdődik:
‘Elhagynak a szavak amikor hozzád beszélek
Évtizedeket-dobbanó-szívű hazám’
A távolba szakadt költő földrajzi és időbeli távolságban van a szeretett óhazától, melynek emléke örökké, bevésetten ott él egész lényében. Zend a lányát, Anikót egy látogatásra hazaküldve kér neki védelmet és befogadást hazájától, mint egy édesanyától. A szülőföld ölelésébe való végső hazatérés kérése fejeződik ki a költő részéről a vers utolsó sorában:’fogadj magadba s majd szülj újra egykor’.
Az otthonkeresés motívuma összetett képben jelenik meg Zend költészetében. Az itt kiválasztott versekben, melyek jellegzetes Zend költemények, az alapélmény az ‘itthon’-‘otthon’ lét kettős állapotából ered. Mindkettőt életterének tekintette a költő.
Ebből a meghatározó élményből többszálon kivetítődve születtek versek, ezek között is központi helyen a szimbiózis-versek, a honvágy-versek és a hazaszeretetről szóló vallomások. Az otthonra találást végül tömör egyszerűséggel így fogalmazta meg Zend Róbert 1971-ben írt Otthon az …kezdetű rövid kétsorosában (203. o):
‘Otthon az
ahol verset irok’
[i]Miska János: Magyar irodalom Kanadában 1900-2010
Kráter Kiadó, 2012
[ii]Zend Róbert: Bibliai Időkben Éltünk, Válogatott Írások
Seleris Project Bt. kiadásában, 2017
Szerkesztő: Tóbiás Krisztián
